Koncepció Program
PDF Nyomtatás E-mail

A nyelvterületi tanfolyam teljes ideje alatt az a célunk, hogy angolul kommunikáljon a csoport, a tanárral egyértelműen, de elképzelésünk szerint egymás között is. Erre a hallgatókat egy különleges pontrendszerrel motiváljuk.
Célunk, hogy a kurzus időtartama alatt a lehető legintenzívebb kényszerhelyzetnek legyenek hallgatóink kitéve, az életszerű és inger-gazdag környezetben észrevétlenül sajátítva, gyakorolva a nyelvet. Ezt a folyamatot segíti elő a napi programok célirányosan kommunikáció-központú, és kicsit rendhagyó összeállítása.

Hallgatóink a reggeli ébredés után egy tanórán vesznek részt, úgynevezett 'briefing'-en, vagyis ismertetésen, felkészítésen. Ennek során megtanulják, átismétlik az arra a napra tervezett kaland témaköréhez kapcsolódó nyelvtani struktúrákat, szókincset, kulturális-történelmi hátteret.
Megkapják feladataikat, melyeket a nap során kell megoldaniuk.
(Figyelem! A feladatokat érdemes a lehető legjobban megoldani, hiszen részét képezik a pontrendszernek, az egész héten át tartó tanulmányi versenynek, melynek győztese komoly díjazásban részesül.)

Ezután a csoport elutazik a közelben lévő célhelyszínre, ahol megismerik a feladatot, melynek megoldása természetesen sok leleményességet, és főleg kommunikációt igényel.
Helyszínül minden nap más, környékbeli látványosság szolgál, mely egyrészt remek környezetet biztosít, másrészt a kultúrával való ismerkedést szolgálja. Ilyenekből a környéken nincs hiány, ezért a leginspirálóbb helyszínek közül fogunk csemegézni.

 

A feladatok összeállításánál különös gondot fordítottunk arra, hogy ezek valóban élvezetesek, kalandosak legyenek, és a kiskapukat kiiktatva, a hallgatók kénytelenek a helybeliekkel (akik egyébként rendkívül barátságosak és segítőkészek) elvegyülve beszélgetni, információt szerezni.
A kalandok részletei persze szolgáljanak meglepetésként, ígérjük bőven lesz váratlan fordulat, megoldandó szituáció.

1

A napot a bázisra visszatérve egy újabb tanórával folytatjuk. Ez egy úgynevezett 'debriefing', azaz a nap eseményeinek értékelése, összefoglalása, élménybeszámolók, új ismeretek megosztása egymással stb. Az elvégzett feladatok is pontozásra kerülnek, alakul a verseny tabellája.

1

Az óra után a csapat felkerekedik, és vacsorázni indul az egyik közeli pub-ba, ahol ismerkedünk a helyi ételekkel, italokkal, ezekhez tartozó szókinccsel, a pub-ok sajátos, és nekünk talán szokatlanul kultúrált és kultúrális környezetével. Ismét feladatokat oldunk meg, játszunk ... és kell-e mondanom? Egyre oldottabb hangulatban beszélgetünk a helyiekkel és egymással, mindeközben végig, és egyre természetesebb módon az angol nyelvet használva.